Vége a hosszú hétvégének, és a kitűzött célt majdnem sikerült elérni. Mivel egy csomó dolgom van, ezért címszavakban összefoglalom a tanulságokat:

1. Fel kell szedni a gyepet, nincs mese. A nagyobbik parcellában ástam, kapáltam, gereblyéztem, megint kapáltam, megint gereblyéztem, és úgy érzem sikerült egy igen jól termő gyommezőt létrehoznom. Azt hittem ez a könnyebb út, de se nem könnyebb, se nem eredményesebb.
2. A legjobb gyomirtó szerszám oda van nőve a karodhoz, általában öt mozgékony kinövése van. Ehhez képest minden gereblye csak szaporítja a bajt.
3. Lehet, hogy a munka nemesít, de vagy nem dolgoztam elég keményen, vagy nem jól értelmezem a nemesség fogalmát a lélek tekintetében, de én határozottan alantasabb jószág lettem a nap végére. És aki azt hiszi, a kerti munka terápiás, jelentem feszültségoldásra, indulatkezelésre ne a gyomlálást válassza... innen üzenném annak a polgártársnak, akinek két és fél órán át szólt az autóriasztója, hogy sokat gondoltam rá, és az anyukájára is.
4. Szélben azért jó gyomlálni, mert a talicskába dobott gyom nagy részét visszakapod a már megtisztított részre.
5. A rotációs kapa a legnagyobb szemfényvesztés a világon. A szűz gyepet nem töri fel, oké. A felásott földön alig kűzdi át magát... a gyomot csak felaprítja vagy elássa vagy szépen eloszlatja, vagy mindezeket egyszerre. És nem is könnyű vele a munka, akkora vízhólyagot növesztett majd passzírozott szét a tenyeremen, mint egy húszforintos. 
6. Ha azt mondják, oké palántázzunk, az nem azt jelenti, hogy többen fogunk palántázni, sem azt, hogy palántázni kell. Most van 1 m2 palántám (kb. 150 db), aminek nincs helye, viszont már tudom, hogy soha nem is volt. (Ha a nők érthetőek lennének, az élet sivár sivatag lenne.)
7. Ha valakit érdekel, az ideális ágyásszélesség az, amit még a lábad közé tudsz venni.